Sevillai múzeumok

MUSEO ARQUEOLÓGICO

A múzeum fontos kiegészítője Itálica, Carmona, Écija meglátogatásának. A római korszak iránt érdeklődőknek erősen ajánlott. A múzeum a Parque Maria Luisa-ban található, abban a neoreneszánsz stílusú palotában, amely az 1929-30-as Ibéroamerikai Kiállítás idején a szépművészeti kiállításnak adott otthont. Magát a nagykiterjedésű, hangulatos parkot 1914-ben építették és ma Sevilla egyik legfontosabb „zöld tüdeje”. Tekintettel arra, hogy a múzeum bemutatása kifejezetten kiegészítő jellegű, a leírás kevés szöveget és több képet tartalmaz.

A múzeum autóval történő megtalálásában a GPS jó esetben nem nagyon segít, rossz esetben hosszabb körútra is képes vinni minket. Azt javaslom, hogy parkoljunk le minél közelebb az Av. de la Guardia Civil és a Paseo de las Delicias sarkához és ez utóbbi felől sétáljunk be a parkba. Én az Av. de la Guardia Civil-en kaptam viszonylag könnyen parkolóhelyet egy kellemes árnyékban.

Carmona a fénykorát a rómaiak alatt az I. században élte. Jelentős mezőgazdasági központ volt, ahol búzát, szőlőt és olívát termesztettek. Több fontos középülettel, amfiteátrummal, templomokkal, fürdőkkel rendelkezett.Még a híres Julius Caesar is járt errefelé. Utazása során jól meg is dicsérté a várost, amit akkor még Carmo-nak hívtak: „Carmo, quae est longe firmissima totius provinciae civitas”. (Wikipedia) Azaz Carmo az egész provincia legerősebb városa.

ITÁLICA

Diana-t ábrázoló torzó (Paros szigetéről származó fehér márványból, II. század közepe)
Római polgár tunikában és tógában (i.sz I. század közepe), a háttérben egy katonai ruhát viselő császár lábai (Hadrianus kora – 117-138.)

Hermész (görögül Έρμῆς; a rómaiaknál MercuriusZeusz és Maia nimfa gyermeke, az istenek hírnöke a görög mitológiában. Ez volt legfontosabb rangja, de emellett ő volt a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, az irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője.

Ezek mellett közismert volt az olümposziak között furfangjáról és ravaszságáról. A költészetet sem vetette meg, és ezért Apollón egyik legközelibb barátja volt. (Forrás: Wikipedia)

A szobrot, ami a görög Paros szigetéről származó fehér márványból készült a II. század közepén, a legszebb, spanyol földben talált klasszikus szobornak tartják.

Az alkotás az idősebb Kephisodotos-nak (fénykora i.e. 400-360. körül) tulajdonított bronzszobor másolata.

Lent egy szép Bacchus mozaik.

Diana, a vadász (márvány, II. század)

Diana holdistennő a római mitológiában a népek védnöke, a nők, a szülés és gyermeknevelés patrónája.

Apja Jupiter, anyja Juno. A 12 főisten közé tartozik. Ikertestvére Apollo

Diana kultusza a klasszikus köztársaság korban tovább bővült. A görög panteon más isteneinek átvétele mellett a meglévőket is azonosították görög istenekkel, így Dianát Artemisszel. Ekkortól a vadászat istene is. Ő uralja a vadállatokat és a vadont is, valamint a szüzesség jelképe.

Venus (i.sz. 117.)

Venus végig kulcsszerepet játszott a római vallási ünnepekben és mitológiában. A szerelem, a szépség és a termékenység princípiuma kapcsolódik nevéhez, de csak másodlagosan.

Eredetileg a név jelentése báj, vágy. A kertek gondozásának védnöke, majd a név jelentése miatt kapcsolták össze a hellenizálódó korban Aphrodité alakjával és lett belőle az i.e. III. század folyamán a szerelem istennője

Balra Traianus hősi pózban, jobbra Hadrianus mellszobra. Róluk Itálica-ban lehet részleteket megismerni.

Fortuna istennő és Augustus császár (i.sz. 14-37.) szobra.

A római mitológiában Fortuna a szerencse, a sors, az élet esetlegességének a megszemélyesítője, istennője (Jupiter első lánya). Nevének jelentése: hozam, hozadék. Kiszámíthatatlanságának jelképe a szerencsekerék. A középkorban Fortuna kereke az antik toposzok nyomán az emberi élet szeszélyes forgandóságát jelképezte. Ez talán az élet körforgására utaló elnevezés, ami a Bona Rotae (a sors forgandó) középkori szállóigében csúcsosodott ki.

ÉCIJA

Astigi-t, a mai Écija elődjét, Augustus császár uralkodása idején, i.e. 14-ben alapították. Kövezett utcákkal, víz- és szennyvízvezetékkel, fürdőkkel, egy fórummal és templomokkal rendelkezett.

Astigi volt a római Bética tartomány négy „megyeszékhelye” közül az egyik. Gazdagságát elsősorban az olívaolajnak köszönheti, amelynek nagy valószínűség szerint a legfontosabb előállítója és exportőre volt a II-III. században.

Alább egy Bacchus-t ábrázoló mozaik (III. század)

MUSEO DE BELLAS ARTES

Sevilla Szépművészeti Múzeuma a Plaza del Museo-n található és előtte Murillo szobra köszönti a látogatókat. Az épület régebben az Orden de la Merced tulajdonában volt. A díszes homlokzat 1729-ben készült.

Érdemes vasárnap idelátogatni, mert akkor tele van a tér helyi művészekkel és műveikkel.

A múzeum gyűjteménye kimagasló értéket képvisel, kényelmesen el lehet falai között tölteni 1-2 órát. Különösen érdekes a jelenlegi időszaki kiállítás, amely 2022. február 6-ig tekinthető meg. Címe „Cara a cara: Picasso y los maestros antiguos”, azaz „Szemtől szembe: Picasso és a régi mesterek”. A tárlaton egy-egy régebbi és Picasso festményt állítanak párba. Többször szerencsés a választás, néhányszor viszont meglehetősen önkényesnek és erőltetettnek tűnik.

El Greco: Jorge Manuel, a festő fia (1600. körül)
Egy Picasso arckép

Lentebb balra Francisco Valera (Sevilla, 1580/85 – 1645.) Utolsó vacsora c. festménye.

Jobbra Picasso 1917-ben festett képe: „Olga Koklova kendővel”. A hölgy 1891-ben született egy nemesi-katonai családba a mai Ukrajna területén és a XX. század elejére elismert balett táncosnő lett. Picassot 1917-ben ismerte meg Párizsban és hamarosan összeházasodtak. A házasságból egy gyerek, Pablo született. 1927. után a házasság válságba került és a felek különváltak. Olga 1955-ben Franciaországban hunyt el. (2019-ben nagy kiállítást szentelt Olga Picassonak a malagai Picasso Múzeum.)

Fentebb a Szent Ágnest ábrázoló festmény Zurbarán műhelyében készült. A Szent Jeromost ábrázoló képet maga Zurbarán festette 1626. körül.

Szent Ágnes (Róma, 290-293 – Róma, 305. január 21.) szűz és vértanú, a katolikus egyházak szentje. Tisztelete elterjedt az anglikán egyházban és a keleti ortodoxiában, valamint az amerikai evangélikus egyházban is. Egyike annak a hét nőnek, akik szerepelnek a szent szüzek sorában a római misekánonban. Ő a szüzesség, a kertészek, a leányok, a jegyespárok a védőszentje.

Ismert még Római Szent Ágnes és Szent Inez néven. Ünnepnapja január 21., a mártíromsága évfordulója. Templomok százai viselik Szent Ágnes nevét, többek között a két legismertebb római temploma (Sant’Agnese fuori le mura, Sant’Agnese in Agone) és egy anglikán katedrális, Kiotóban. A művészetben báránnyal ábrázolják, minthogy neve hasonlít a latin „agnus” szóhoz, amelynek jelentése „bárány”. Az Ágnes név valójában a görög nőnemű „hagnē” melléknévből ered, amely szűzieset, tisztát, szentet jelent.

————–

Szent Jeromos (Stridon, Dalmatia és Pannonia határa, Csáktornya közelében, 347 – Betlehem, 419. vagy 420. szeptember 30.) a korai keresztény egyház teológusa, egyházatya. Az csak érdekesség, hogy róla nevezték el a Salamancai Egyetem kápolnáját.

Lent Zurbarán Szent Hugó karthauzi csodáját ábrázoló festménye 1665-ből.

A karthauzi rendről:

„1085-ben Kölni Szent Brúnó (10321101), a karthauzi rend alapítója, hat társával vonul La Chartreuse-be, egy egyedülálló hegységbe a franciaországGrenoble mellett. Ezt a területet Grenoble-i Szent Hugó adományozta nekik, aki akkor Grenoble püspöke volt, miután látomása volt. Álmában látta, hogy hét csillag hullik le La Chartreuse-ben. Brúnó és társai kis remeteségeket, kolostori közösségi helyiségeket és egy templomot építettek maguknak. Minden helyiséget egy körfolyosó kötött össze. Nemsokára további férfiak csatlakoztak hozzájuk, megnőtt a közösség létszáma és a La Grande Chartreuse, a Nagy Karthauzi Kolostor lett a karthauzi rend anyakolostora és innen kapta a nevét a rend.”

A festmény a következő „sztorit” ábrázolja:

„Minden karthauzi szerzetes előtt egy terrakotta tál látható, hússal és kenyérdarabokkal. A kölni Brunót és a karthauzi rend hat másik alapító tagját Châteauneuf-i Hugh („Hugó”) (akkor Grenoble püspöke) és az ő inasa szolgálja fel. Egy nap Hugh húst küldött a szerzeteseknek, és miközben ők azon tanakodtak, hogy helyes-e megszegni a böjtjüket és elfogadni az ajándékot, váratlanul álomba estek. Negyvenöt nappal később Hugh üzenetet küldött, hogy meglátogatja őket, de a hírnöke visszatért és közölte, hogy a hét karthauzi szerzetes még mindig a hús előtt ül, annak ellenére, hogy nagyböjt van. Hugh megérkezett a kolostorba és amikor a szerzetesek felébredtek a hosszú álomból, Hugh megkérdezte Brunót a dátumról. Brunó egy negyvenöt nappal korábbi időpontot mondott és elmesélte a vitájukat arról, hogy elfogadják-e a húsát. Hugh ezután a tányérjaik felé mutatott és mindenki látta, hogy a hús hamuvá változott. A szerzetesek így arra a döntésre jutottak, hogy a húsevés elleni szabályuk alól egyáltalán nem lehet kivétel.” (Forrás: Wikipedia)

Csak érdekesség, hogy a képen látható terrakotta étkészlet a sevillai La Cartuja kolostor műhelyében készült. (A Karthauzi rend spanyol elnevezése „La Orden de los Cartujos”.) La Cartuja néven a mai napig gyártanak és forgalmaznak étkészleteket.

Gonzalo Bilbao (Sevilla, 1860- -1938.): Zsuzsanna és a vének (1914. k.).

Antonio Maria Esquivel (Sevilla 1806 -57.): József és Putifárné (1854.)

Putifárné – a Bibliában Putifárnak,a Fáraó testőrparancsnokának felesége, aki szerelemre gyúlt urának kedvelt szolgája és bizalmasa, a zsidó József iránt. Nyílt felajánlkozását József elutasította, a megsértett asszony pedig bevádolta férjénél, hogy erőszakot akart tenni rajta. Putifár a feleségének hitt, és Józsefet börtönbe vettette. – A visszautasított asszony ilyesfajta bosszúja igen elterjedt motívum volt az ókorban, van egyiptomi és akkád példája, a görög mondavilágban pedig vagy fél tucat.

José Villegas Cordero (Sevilla, 1844-1921.): A mester halála (1910.) A kép nyilvánvalóan egy híres torreádor életének utolsó perceit ábrázolja

A fentebb látható, jól ismert sevillai tájléppel búcsúzunk a múzeumtól

MUSEO DEL BAILE FLAMENCO

Állítólag ez a világ egyetlen flamenco múzeuma, ami mindenképpen megér egy látogatást, különösen, ha össze tudjuk kötni egy esti előadás megtekintésével. Nekünk szerencsénk volt ebben a tekintetben, egy tényleg minőségi előadást élvezhettünk a kb. 40 perces múzeumlátogatást után. (A múzeum este elvben 18:30-kor zár és elvben 7-kor kezdődik az előadás, ezért célszerű 17:45 körül érkezni.) Fontos még megjegyezni, hogy a múzeum Sevilla egyik legszűkebb utcájában található (Calle Manuel Rojas Marcos, 3) és parkolni sem közel, sem távolabb nem lehetséges. Menjünk taxival vagy gyalog

„A flamenco őshazája Andalúzia. A műfaj kialakulásának ideje egybeesik a spanyol nemzettudat kialakulásával, a nemzeti romantika időszakával. Egész Andalúziában mindenhol rendkívül népszerű és a spanyol identitásnak szerves részét képezi.

A flamenco megtermékenyítőleg hatott más művészeti ágakra is. Klasszikus zenében legjellemzőbb példa rá Manuel de Falla. A dalszövegek Federico Garcia Lorca verseit inspirálták, filmművészetben pedig Carlos Saura több alkotásában is főszerepe van a flamenco táncnak.

A flamenco dalok egyszerű, 4×8 szótagú sorból álló strófákra épült szerkezete önmagában nem árul el különösebb eredetiséget. Ami bennük eredeti, az az improvizáltan drámai jellegű előadás. A flamenco-énekes régen hangszerkíséret nélkül énekelt, ma gitárral kíséri önmagát és énekéhez virtuóz előjátékot, közjátékokat, utójátékot játszik. A szerkezeti kötöttségek mellett az előadás mindig improvizatív és érzelemgazdag: ahogy mondják, flamencót csak a „lélek legmélyéből” lehet énekelni.

A tánc nem koreografált, hanem egy meghatározott motívumkészletből improvizál a táncos, az adott pillanat hangulatának megfelelően. A tánc ritmikája azonban olyannyira kötött, hogy a táncos mozgása (taps, lábdobogás) gyakorlatilag saját magának a ritmuskísérete.

A hangszeres kíséret eleinte csak tapsot, vagy egyszerű ütőhangszereket (botok összeütése, zaj keltése kocsmaasztalon) jelentett. A gitár, bár már a XV. századtól vannak használatára adatok, csak viszonylag későn, a XIX. század közepétől lett általánosan elterjedt hangszer. A gitárjáték is átvette az éneklés ritmikai és dallambéli sajátosságait.

A flamenco őshazája Andalúzia és jelenleg is három, Sevillához közel eső kisváros tekinthető a központjának.

  • Jerez de la Frontera (a város nevezetes ünnepi alkalmai a nagyhéti passió-körmenetek és a május eleji egyhetes „lóvásár”, a Feria del Caballo),
  • Arcos de la Frontera és
  • Lebrija

A kiállítás festményekből, fényképekből, szobrokból, plakátokból és ruhákból áll. Néhány videót is meg lehet tekinteni.

A jobboldali képen az általunk megtekintett előadás szereplői. Érdekes, hogy a gitáros egy angol zenész volt.

Befejezésül egy 2014. évi „muzeális” előadás videófelvétele:

Telki, 2021. december 23.

Réthy Imre