La Cartuja – Sevilla


Hogy kerül a csizma az asztalra, avagy hogy kerül egy levesestál egy utazási blog címlapjára? Meg tudom magyarázni. Az egyik barátom még 2020-ban megkért egy Sitio de Calahonda-ban található lakás felújítására. Amikor az El Corte Inglés-ben kiválasztottam az étkészletet, a fenti egyszerű, de csinos „flor de lis azul” minta tetszett meg. Az eladó büszkén újságolta, hogy ez a cserépedény a sevillai-i La Cartuja-ban készül. (A mintát még 1892-ben tervezte egy bizonyos Juan Maeso.)

Sevilla

Ez persze felkeltette az érdeklődésemet a La Cartuja iránt. Hamar kiderült persze, hogy a cserépedény gyár már régen elköltözött Sevilla-ból a közeli Salteras településre. Ezzel együtt, amint a COVID után újra lehetőség teremtődött az utazásra, nem bírtam kihagyni a La Cartuja meglátogatását.

Az előző oldalon látható fénykép sokat elárul az épület mai funkciójáról, de előbb ugorjunk vissza a történelemben egészen a XII. századig. Ekkoriban a berber eredetű almohádok uralták az akkori Sevillát és a mai épület környékén agyagot bányásztak, amihez méretes barlangokat alakítottak ki a földfelszín alatt. A kinyert agyagot kerámia készítésre használták már akkor is. (Hasonló bányászati módszerrel Budafokon találkoztam, ahol sok helyen olyan a talaj, mint az ementáli sajt.)

A mórok mentek, a keresztények jöttek (1248.) és az egyik barlangban egy elrejtett, Szűz Máriát ábrázoló szobrot találtak. Ennek örömére rögtön megépítették a Santa María de las Cuevas kápolnát. A XIII. században a kápolnát a ferences rend üzemeltette, de hamarosan (1401.) a karthauzi rend, a püspök aktív közreműködésével kitúrta őket. Ekkoriban kezdték megépíteni a La Cartuja kolostort. (A „La Cartuja” kifejezés a karthauzi rendre utal és manapság a szigetet, ahol a volt kolostor található is így hívják.

Cartuja


Ez persze felkeltette az érdeklődésemet a La Cartuja iránt. Hamar kiderült persze, hogy a cserépedény gyár már régen elköltözött Sevilla-ból a közeli Salteras településre. Ezzel együtt, amint a COVID után újra lehetőség teremtődött az utazásra, nem bírtam kihagyni a La Cartuja meglátogatását. Az előző oldalon látható fénykép sokat elárul az épület mai funkciójáról, de előbb ugorjunk vissza a történelemben egészen a XII. századig. Ekkoriban a berber eredetű almohádok uralták az akkori Sevillát és a mai épület környékén agyagot bányásztak, amihez méretes barlangokat alakítottak ki a földfelszín alatt. A kinyert agyagot kerámia készítésre használták már akkor is. (Hasonló bányászati módszerrel Budafokon találkoztam, ahol sok helyen olyan a talaj, mint az ementáli sajt.)

A mórok mentek, a keresztények jöttek (1248.) és az egyik barlangban egy elrejtett, Szűz Máriát ábrázoló szobrot találtak. Ennek örömére rögtön megépítették a Santa María de las Cuevas kápolnát. A XIII. században a kápolnát a ferences rend üzemeltette, de hamarosan (1401.) a karthauzi rend, a püspök aktív közreműködésével kitúrta őket. Ekkoriban kezdték megépíteni a La Cartuja kolostort. (A „La Cartuja” kifejezés a karthauzi rendre utal és manapság a szigetet, ahol a volt kolostor található is így hívják.

A karthauzi rendről: „1085-ben Kölni Szent Brúnó (1032–1101), a karthauzi rend alapítója, hat társával
elvonul La Chartreuse-be, egy egyedülálló hegységbe a franciaországi Grenoble mellett. Ezt a területet Grenoble-i Szent Hugó adományozta nekik, aki akkor Grenoble püspöke volt, miután látomása volt. Álmában látta, hogy hét csillag hullik le La Chartreuse-ben. Brúnó és társai kis remeteségeket, kolostori közösségi helyiségeket és egy templomot építettek maguknak. Minden helyiséget egy körfolyosó kötött össze. Nemsokára további férfiak csatlakoztak hozzájuk, megnőtt a közösség létszáma és a La Grande Chartreuse, a Nagy Karthauzi Kolostor lett a karthauzi rend anyakolostora és innen kapta a nevét a rend.”

Sok híres ember megfordult a kolostorban, köztük „természetesen” Kolumbusz Kristóf is, aki hosszabb ideig lakott itt és itt készült fel az első útját megelőző híres salamancai-i vitára. Kolumbusz 1506-ban váratlanul meghalt a kasztíliai Valladolid-ban és az ottani San Francisco kolostorban temették el.

1509-ben azonban fia, Diego Colón úgy rendelkezett, hogy a holttestet szállítsák át a La Cartuja-ba, Kolumbusz koporsóját átmenetileg valamelyik oldalhajóban helyezték el, majd 1523-ban átvitték a frissen megépült Szent Anna kápolnába (a képen). Később ide temették el Kolumbusz Kristóf testvérét (Diego), a már említett fiát (szintén Diego) és unokaöccsét, Luis Colón y Toledo-t, az Óceán („Mar Océana”) harmadik admirálisát. Szegény Kolumbusz maradványai nem sokáig pihenhettek nyugodtan a La Cartujában, azokat valamikor 1523-44 között elvitték Santo Domingo-ba, az ottani katedrálisba. Onnan a híres csontok kalandos úton 1898-ban vagy visszatértek a sevillai katedrálisba, vagy nem. Azonban ez már egy másik történet, amibe bele sem kezdek.

Museo de Bellas Artes Sevilla

A kolostor szálláshelyként is üzemelt. Például itt szállt meg II. Fülöp spanyol király és itt élt tartósan a híres spanyol festő, Francisco de Zurbarán (1598-1664.) is. Itt festette híres képét, aminek címe: Szent Hugh a karthauziak refektóriumában. Az olajfestmény a sevillai Museo de Bellas Artes-ben látható.

(https://www.museosdeandalucia.es/web/museodebellasartesdesevilla)

A festmény a következő „sztorit” ábrázolja: „Minden karthauzi szerzetes előtt egy terrakotta tál látható, hússal és kenyérdarabokkal. A kölni Brúnót és a karthauzi rend hat másik alapító tagját Châteauneuf- i Hugh („Hugó”) (akkor Grenoble püspöke) és az ő inasa szolgálja fel. Egy nap Hugh húst küldött a szerzeteseknek, és miközben ők azon tanakodtak, hogy helyes-e megszegni a böjtjüket és elfogadni az ajándékot, váratlanul álomba estek. Negyvenöt nappal később Hugh üzenetet küldött, hogy meglátogatja őket, de a hírnöke visszatért és közölte, hogy a hét karthauzi szerzetes még mindig a hús előtt ül, annak ellenére, hogy nagyböjt van.

Hugh megérkezett a kolostorba és amikor a szerzetesek felébredtek a hosszú álomból, Hugh megkérdezte Brúnót a dátumról. Brúnó egy negyvenöt nappal korábbi időpontot mondott és elmesélte a vitájukat arról, hogy elfogadják-e a húsát. Hugh ezután a tányérjaik felé mutatott és mindenki látta, hogy a hús hamuvá változott. A szerzetesek így arra a döntésre jutottak, hogy a húsevés elleni szabályuk alól egyáltalán nem lehet kivétel.” (Forrás: Wikipedia)

A festményen szereplő festett cserépedények talán mintául szolgáltak a későbbi tervezőknek is. A kolostor igen hányatott sorsot élt meg a XVIII-XIX. században. Előbb az 1755. évi lisszaboni földrengés okozott súlyos károkat, majd 1810-ben francia katonák foglalták el az épületet és alakították ki benne sevillai főhadiszállásukat. A sekrestyéből mészárszéket, az étkezőből gabonatárolót alakítottak ki. A franciák kiűzése után a karthauziak pár évig még használhatták a kolostort, de 1836-ban végleg véget ért az ő időszakuk.

Ekkor Juan Álvarez Mendizábal kormánya gyakorlatilag államosította az összes kolostort és felszámolta a szerzetesrendeket. Ezzel a katolikus egyházat hatalmas, több évszázad alatt felhalmozott (örökölt, adományozott, megvásárolt) vagyontól fosztotta meg. Az ingatlanokat árveréseken értékesítették és a befolyó vételárat az államadósság csökkentésére fordították. Ez az államosítási sorozat egyszerre szolgálta a Régi Rend lebontását, egy liberális, világi államrend kiépítését és az ország pénzügyi helyzetének stabilizálását. (Balra a kolostor főbejárata, jobbra egy hangulatos belső udvar.)

Pár évvel később egy Liverpool-ból származó angol üzletember, Carlos Pickman vette meg az épületeket és ott 1841-ben megnyitotta cserépedény gyárát, megújítva ezzel az almohádok gyakorlatát. A Pickman család korábban Cádiziban angol gyártású edények importjával és értékesítésével foglalkozott, de a spanyol kormány új, protekcionista politikája ellehetetlenítette az importot és a hazai gyártást favorizálta. Pickman üzemében kezdetbe 56 angol szakember dolgozott, akik folyamatosan képezték ki a spanyol munkaerőt. 1849-re a gyár már 22 égető kemencével és 500 fizikai munkással rendelkezett.

Balra három, palackalakú kemence, jobbra pedig az a kémény, amiről valószínűleg mindenkinek Pepin bácsi megfigyelőállása jut az eszébe a Sörgyári capricció-ból. A gyár komoly nemzetközi sikereket ért el a XIX. században, több kiállításon nyertek díjakat és kiérdemelték a spanyol királyi udvar szállítója címet is. Állítólag még Erzsébet magyar királyné is vásárolt a gyár termékeiből. A siker egyik titka valószínűleg az volt, hogy megpróbálták az angol porcelánfestési stílust keverni az andalúz hagyományokkal. Ezzel a tányérral például egy Jerez de la Frontera-i elegáns étteremben találkoztunk.

Spanyolország a La Cartuja szigeten rendezte meg az 1992. évi világkiállítást, megemlékezvén Amerika felfedezésének 500. évfordulójáról. A felkészülés során gyönyörűen felújították az épületet, megőrizve az egyensúlyt az egyházi és az ipari emlékek között. A kiállítás során itt működött a Királyi Pavilon és egy sor állami fogadást is itt rendeztek.

Épületben működik a Centro Andaluz de Arte Contemporáneo (a Kortárs Művészetek Andalúz Központja) és az Universidad Internacional de Andalucía rektorátusa. A látogatásunk idején pont egy nemzetközi modern textilművészeti kiállításnak adott helyet a volt kolostor és templom. (Az előző oldalon és lent jobbra egy közel 30 méter hosszú, csőszerű installáció.)

Összegzés: csodát ne várjunk, de a gazdag történelmi múlt, az egyházi és ipari örökség példaértékű megóvása miatt mindenképpen ajánlott egy látogatás, ha minden mást láttunk már Sevilla-ban. Egyedül egy mintaboltot és/vagy egy bemutató manufaktúrát hiányoltam (olyat, ami például Herenden működik).

Sitio de Calahonda, 2022. június 18.

Réthy Imre


További kirándulásaim Andalúziában: