Kantábria II.


Kantábria erdő


Mamutfenyők, Gaudi, jezsuiták, középkori hangulat, barlangrajzok…. Kantábria II. Mamutfenyő erdő Kantábriai látogatásunk harmadik napján ébredjünk lehetőleg még napfelkelte előtt. Egy igazi természeti csoda vár minket. Csupán egy félórás autóút után érkezünk meg a CA-135-ön a parkolóhoz. A Google Maps-be ezt írjuk be: Aparcamiento de Bosque de Sequoyas (és ne a csábító, de félrevezető Parking Principal-t). Az ajánlott parkolóhoz egy nehezen felismerhető körforgalomban tudunk megfordulni a parkoló északi végénél. Innen egy kb. 700 méteres sétával érkezünk el az erdőbe vezető fa sétány („boardwalk”) kezdetéig.

Amennyiben elég korán érkezünk, akkor valószínűleg csak pár másik kirándulóval fogunk találkozni. A rendkívüli erdőrészlet mindössze 2,5 hektár és azon 848 mamutfenyőt számolhatunk meg. A fákat az 1940-es évek második felében ültették, mára az átlagos magasságuk eléri a 36 métert. Fantasztikus hangulata van a hatalmas fáknak, amit még az aljnövényzet hiánya is fokoz. Aztán balról hirtelen kibukkannak a Nap első sugarai a fák között. Ekkor üljünk le az egyetlen kis padra és azonnal ne gondoljunk semmire.

A tengerparti mamutfenyő (Sequoia sempervirens) a Sequoia nemzetség egyetlen élő képviselője és egyben a típusfaja is. Egyéb nevei: örökzöld mamutfenyő vagy parti mamutfenyő. Az angol „redwood” nevet – amit az óriás mamutfenyőre is használnak és amit olykor tévesen vörösfenyőnek fordítanak – vöröses színű, rostosan foszló kérgéről kapta. Először Juan Crespi ismertette – ő 1796-ban látta meg e hatalmas fákat. Tudományos leírására 1824-ig kellett várni, ekkor az első indián ábécét kifejlesztő, a cseroki törzshöz tartozó Sequoyahról a Sequoia nevet kapta.

A 2–2,5 cm hosszú, örökzöld tűlevelek felül sötétzöldek, a fonákjukon két világos színű sáv húzódik végig. A levelek két oldalt állnak a hajtáson, ezért a hajtás lapos. Az összes környező fenyőfaj közül a mamutfenyők toboza a legapróbb. Szaporodásához elengedhetetlenek a mókusok, az apró fenyőrágó szúk és az erdőtüzek. A tengerparti mamutfenyő ugyanis nem tudja ledobni a tobozait – ehhez kell a mókus és a bogár. A lepottyant tobozból a magok nem tudnak kijutni, amíg a tűz fel nem robbantja őket. A fák tövén végig söprő avartűz a nagy törzseket szinte egyáltalán nem károsítja. (Wikipedia)

Comillas

Ahogy írtam, Kantábriában nincsenek távolságok. Comillas, ez a – mára híressé vált – tengerparti település mindössze 10 km-re fekszik É-i irányban a mamutfenyő erdőtől. Parkoljunk le a Palacio de Sobrellano közelében a főúton a Restaurante Quo Vadis vagy a Parque Infantil de Sobrellano melletti parkolóban.

Comillas a XIX. század közepéig egy álmos halászfalu volt, amiből „tizenkettő egy tucat”. Aztán megjelent a képben Don Antonio López y López (1817-83.), aki Comillasban született egy szegény család szegény fiaként. Csupán 14 éves volt, amikor 1831- ben elhajózott Kubába szerencsét próbálni. Megtalálta, amit keresett, bár az utókor szerint ebben mai szemmel elfogadhatatlan módszerek (pl. rabszolga kereskedelem) is szerepet játszottak. (Erre való tekintettel 2018-ban Barcelonában emlékművét eltávolították a közterületről.) Don Antonio elhatározta, hogy friss gazdagságát iparvállalatok, bankok és hajóstársaságok alapításán túl szülővárosa, Comillas felvirágoztatására is fel fogja használni. Na, ez sikerült neki.

Comillasban nagyjából négy érdekesség megtekintésére van időnk:

  • Palacio de Sobrellano,
  • Capilla Panteón de Sobrellano,
  • Centro Universario.
  • El Capricho de Gaudi,

Az első három Don Antonio Lopez-hez (az I. Marqués de Comillas) és családjához kapcsolódik, a Gaudi ház pedig Máximo Díaz de Quijanohoz, aki szintén Don Antonia rokona volt. (A fenti képen az I. márki és neje síremléke a kápolnában.)

(A „Sobrellano” szó Comillas egyik negyedére, körzetére utal, aminek fordítása talán „a mező fölött” lehet. Valójában a kápolna és a palota egy kis dombon helyezkedik el.) A „sztori” szempontjából fontos, hogy a márki üzleti befektetéseinek központja Barcelona volt és amikor belekezdett Comillas fejlesztésébe egy sor katalán üzletfele, barátja követte ide. A legnagyobb lökést Comillas hírnevének persze az adta, hogy XII. Alfonz király 1881-ben hosszabb időt töltött Comillasban a márki vendégeként.

Néhány fontos logisztikai megjegyzés:

  • Az egyetemi épület, a palota és a kápolna csak vezetővel látogatható. Érdemes előre időpontot foglalni: [email protected]
  • A Gaudi ház vezető nélkül is megtekinthető (én ezt ajánlom), de az előzetes jegyvásárlás létfontosságú. https://www.elcaprichodegaudi.com/visitas/tarifas-y-horarios/ Lehet 7 € helyett 10 €-ért olyan rugalmas jegyet venni, amivel bármikor beléphetünk az épületbe. Ez tűnik a legjobb választásnak.
  • Bár a térképről nem derül ki, a Gaudi házat a palotától vagy a kápolnától nem lehet rövid úton, a parkon keresztül megközelíteni. Sajnos vissza kell menni a főútra és kétszer jobbra fordulva jó nagyot kell kerülni. A „transzfer” nagyjából ¼ órába telik.
  • Eszünkbe se jusson a Gaudi ház közelében parkolni. Az egyetemnek külön kényelmes parkolója van egy nagy kapu mögött, fent a hegyen. A kihajtáskor visszakaphatjuk a parkolási díj felét.

Palacio de Sobrellano
A palotát 1881-ben kezdték építeni Joan Martorell tervei alapján, de csak az I. márki halála után, 1888-ra készült el. Az alapkövet maga XII. Alfonz király helyezte el.

Az épület stílusa egyértelműen neogótikus, de a berendezésre leginkább a XIX. század végi „modernismo” a jellemző. Több díszítő elemet (pl. a bal oldali képen látható kandallóét) maga Gaudi tervezte.

Fent képek a berendezésről, lent a neogótikus építészeti elemekről.

Capilla Panteón de Sobrellano
Az elsősorban családi temetkezési célokat szolgáló kápolnát szintén Joan Martorell tervezte és pár évvel a palota előtt épült. A felszentelésén 1881-ben „természetesen” részt vett XII. Alfonz és felesége is. (Balra a kápolna a Gaudi ház kertje felől.)

A kápolnában található a Marqués de Comillas család több tagjának is a síremléke. Emellett igen figyelemre méltóak a „modernista” berendezési tárgyak, amelyek zömét Gaudi tervezte.

El Capricho de Gaudi
Comillasnak óriási szerencséje volt, hogy Máximo Díaz de Quijano egy fiatal, szinte ismeretlen katalán építészt, Gaudit bízott meg a ház megtervezésével. Don Máximo szintén Kubában gazdagodott meg mint Antonio López y López ügyvédje. Ezen kívül újságíró és botanikus is volt. Bár a ház mai szemmel a 720 m2 alapterületével nagynak számítana, az valójában egy agglegény számára épült.

Bár biztos vagyok benne, hogy az Olvasók 97 %-a Barcelonában már találkozott Gaudi alkotásaival, talán mégis érdemes pár szóban bemutatni a világhírű tervezőt.

Antoni Plàcid Gaudí i Cornet (Reus, 1852. június 25. – Barcelona, 1926. június 10.), rövid nevén Antoni Gaudí katalán építész. Tanulmányaira nagy hatással volt az angol John Ruskin. Korai épületeire jellemző a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzően az organikus építészet képviselője. Egyes szakírók ezt „katalán modernizmusnak” nevezik. Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is. Legismertebb épülete a Sagrada Família temploma. Ahogy még magát az organikus építészetet sem értette meg a XX. század, úgy ez a templom is a jövő temploma lesz. Ahogy maga Gaudí mondta: „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.” (Wikipedia)

Magáról a házról nehéz bármit is mondani, be kell járni a pincétől a padlásig! Ismét meg fogjuk érezni, hogy Gaudi miért is előzte meg évtizedekkel korát, Ugyanakkor elismerés illeti Comillas korabeli Polgármesteri Hivatalának Építészeti Osztályát, hogy engedélyezték az épület terveit. Manapság Pátyon ez teljesen kizárt lenne (udvarias megfogalmazásban).

Lent egy hangulatos beugró, a télikert és egy Gaudi által tervezett tükör.

Centro Universario
Az iskola 1890-ben Seminario de San Antonio de Padua de Comillas néven nyitotta meg kapuit a katolikus papjelöltek előtt. Az építkezés költségeit az I. márki és fia (a II. márki), Claudio López Bru (1853 1925.) finanszírozták. Don Claudio egy igazi ó-konzervatív, mélyen vallásos vállalkozó volt, aki aktívan küzdött a munkásmozgalmak ellen.

A képen az egyetem és a csatlakozó egyik kollégiumi épület. A fénykép a Palacio de Sobrellano erkélyéről készült. 1904-ben a papi szemináriumot X. Piusz pápai egyetemi szintre emelte (Universidad Pontificia Comillas). Ekkoriban Comillasnak 2800-3000 lakosa lehetett.

Úgy tűnik idővel a tanároknak és papoknak Comillas túl provinciálissá vált, ezért pápai engedéllyel 1969-ben az egyetemet egyszerűen áttelepítették Madridba. Érdekes módon a név viszont nem változott, mai napig Comillas Pápai Egyetemnek hívják. Az egyetem színvonalára jellemző, hogy 2021-ben az 50 legsikeresebb spanyol CEO 20 %-a ezen az egyetemen szerzett diplomát. A hatalmas épületkomplexum napjainkban a Kantábriai Tartományi Kormány tulajdonában áll és benne a Centro Internacional de Estudios Superiores del Español működik (több-kevesebb sikerrel).

Az épületet nem a (meglehetősen sötét) jezsuita múltja, hanem az építészeti színvonal miatt indokolt meglátogatni. Például érdemes részleteiben is tanulmányozni a hatalmas bronzajtót (bal oldali kép). Középen a főlépcsőház plafonja, jobbra az egyetem udvara a hatalmas templommal. (Ez utóbbi csak külön látogatható, ismeretlen időpontban.)

Playa
Comillas-nak is van strandolásra alkalmas homokos tengerpartja, de messze nem olyan szép és elegáns, mint a Playa del Sardinero Santanderben.

Szerintem ennyi látnivaló egy napra pont elég, talán kicsit sok is. Délután kényelmesen utazzunk vissza Santenderbe és egy pohár bor mellett „dolgozzuk fel” a látottakat. Van egy szegény sorsú, nyilván tehetséges fiatalember, aki a szerencse és a piszkos kizsákmányoló módszerek elegyével hatalmas vagyonra tesz szert a gyarmatokon, aztán abból szülőfalujában operaház méretű palotát, mini Mátyás templomot és gigantikus papi szemináriumot épít. Ez lenne a fejlődés? Egy olyan országban, ahol 1880- ban az emberek 25-35 %-a tudott írni-olvasni? (Forrás: https://beta.openai.com/playground )
Miért nem közoktatásra, közegészségügyre, polgári egyetemi és szakmai oktatásra, Comillas közművesítésére, a lakáskörülmények javítására fordította a vagyonát? Lehet, hogy költői a kérdés. Ugyanakkor a mai kirándulás sokat segített megérteni Spanyolország XVI-XIX. századi relatív lemaradásának és a mérhetetlen társadalmi szakadéknak az okait. Legutoljára Pizarro és más konkvisztádorok szülővárosában, Trujillo- ban (Extremadura) éreztem valami hasonlót (el lehet olvasni a blogok között).

Santillana

A negyedik napon ismét kirándulásra indulunk. A célpont Santillana del Mar. A város jól megőrzött középkori építészetéről ismert, gyakran hívják “három hazugság városának”, mert nem szent (santo), nem lapos (llana), és nem tengerparti (mar). Ennek ellenére a város népszerű turistacélpont és több jelentős látnivalóval rendelkezik, mint például a Santa Juliana Colegiata. Érdemes korán érkezni és akkor még biztosan találunk parkolót (GPS: Aparcamiento La Rolaceña).

Bátran induljunk egy kiadós sétára az óvárosban. Csupa középkori ház, rengeteg üzlet, étterem, egyszerűbb szálláshely. Egészen más a hangulat, mint Andalúzia híres fehér falvaiban és városaiban. Itt a mórok nem telepedtek meg tartósan és az építészet inkább hasonlít a korabeli közép- és észak-európai stílusra. Ugyanez kicsit részletesebben és pontosabban kifejtve:

„Santillana del Mar és Andalúzia “fehér falvai” (pueblos blancos):
Mindkét helyen jól megőrzött építészetet találunk, de vannak kulcsfontosságú különbségek a kettő között. Santillana del Mar főként a román stílusú építészetéről ismert, amelyet kerekített ívek, vastag falak és díszes kőfaragványok jellemeznek. A Santa Juliana Colegiata templom és a város [egyes] egyéb épületei ezen az építészeti stíluson alapulnak. Más oldalon, Andalúzia fehér falvai a hagyományos, fehérre meszelt házakról és udvarokról ismertek. Ez az építészeti stílus “Mudejar” néven ismert és az iszlám és keresztény elemek keveréke. A falvakat híres labirintus utcáikról, gyönyörű virágokról és növényekről és jellegzetes fehérre meszelt épületeikről ismerik. Mindkét építészeti stílus egyedülálló és saját varázsával rendelkezik, de eltérőek stílusukban és eredetükben. Santillana del Mar építészete főleg román, míg Andalúzia fehér falvainak építészete az iszlám és keresztény elemek keveréke.” Mostanra talán kitalálta a T. Olvasó, hogy a fenti, szándékosan idézőjelek közé tett szöveget nem én, hanem a Mesterséges Intelligencia írta. Ide jutottunk, bár a román elemek említését én kicsit túlhangsúlyozottnak tartom. ( https://chat.openai.com/chat )

A következő oldalon:

  • Megjött a friss kenyér.
  • Fachwerkes épület. Akár Észak-Németországban is állhatna.
  • A képen a lényeg a lóca a két párnával.

La colegiata de Santa Juliana
A bejárat az épület bal oldalán található, egy méretes szalmabálával és egy kedves pónilóval szemben.

A XI. századi román stílusú templomot egy korábbi vizigót templom helyén építették és a város védőszentjének, Santa Julianá-nak szentelték. A templomban egy főhajó, két oldalhajó valamint több kápolna található. A főoltár is különleges, ami márványból készült és szobrokkal valamint freskókkal díszített. A templom mellett a kolostor hangulatos udvara és kerengője található. A bal oldali képen IX. Lajos francia király szobra, középen pedig az 1505-ben készült főoltár részlete látható.

„Nikomédiai Szent Julianna (Nikomédia, 286 körül – Nikomédia, 304) szentként tisztelt ókeresztény
szűz, vértanú. A Kis-ázsiai Nikomédiában született pogány családból és szülei 9 éves korában eljegyezték egy Eviláziosz nevű pogány ifjúval. Amikor Julianna 18 éves lett, az ifjú követelte a házassági ígéret végrehajtását, amelybe az időközben kereszténnyé lett Julianna csak úgy ment bele, ha Eviláziosz is felveszi a kereszténységet. Julianna pogány szülei és az időközben kormányzóvá lett Eviláziosz hiába kérlelték, hogy tekintsen el ettől, Julianna hajthatatlan maradt. Eviláziosz erre fenyegetésekkel, kínzásokkal árasztotta el, majd megölette Juliannát 304-ben. A keresztény egyház szentként tiszteli a szüzet, és ünnepét február 16-án üli meg.” (Wikipedia) A spanyolországi hagyomány szerint sírja ebben a templomban található. Eszerint a település elnevezése (Santillana) is az ő nevének eltorzult formája. Az AI szerint létezése nem bizonyított.

A XII. századi kerengő (claustro):

A bejárat a pónilóval:

A templomtól elkezdhetünk lassan visszafelé sétálni az autóhoz. Ajánlott, hogy ne ugyanazon az utcákon (Calle de la Carrera, Calle Cantón) menjünk visszafelé, hanem inkább forduljunk le jobbra a Calle Racial-ra. Ez pont belevisz a főtérbe (Plaza Mayor). Itt már elegánsabb, teljesen kőből épült épületek is találhatóak. Baloldalt a Polgármesteri Hivatal épülete a Plaza Mayor-on.

Befejezésül egy tipikus üzlet a több tucat közül.

Az Altamira barlang
Kantábriai látogatásunk utolsó állomása az Altamira barlang, amely Santillana-tól pár kilométerre található. A parkoló meglehetősen nagy, de sok látogatóra is számíthatunk. Ezért nem kizárt, hogy csak az országút szélén fogunk tudni parkolni. Mindenképpen indokolt az előzetes jegyvásárlás. ( https://secure.santander.com/ventaentradas/Altamira/jsp/FrameInicio.jsp )

Az Altamira-barlang az őskőkorszaki művészet egyik legfontosabb lelőhelye. A barlangot 1868-ban fedezte fel egy helybeli lakos, Modesto Cubillas, amikor vadászat közben a sziklák közti mélyedésben rekedt kutyáját akarta kimenteni.

A terület birtokosa, Marcelino Sanz de Sautuola (1831–1888) márki, amatőr paleontológus, 1879 nyarán, nyolcesztendős lánya kíséretében tért vissza a barlanghoz. Eredeti célja az volt, hogy a barlangban olyan kovaeszközöket keressen, amilyeneket 1878-ban a párizsi világkiállításon látott. Az igazi felfedezést lánya tette, aki – míg apja a barlangnyílás kibontásával foglalatoskodott – beljebb merészkedvén egy oldalsó terem falán és mennyezetén megpillantotta az állatábrázolásokat.
Az őskőkori ember bölények, mamutok, szarvasok és vaddisznók élethű, színes képét festette a falakra. Az agyagtalajban megtalálták a kovaeszközöket is. A barlangi festmények keletkezésének idejét az ún. magdaleni kultúra korához kötik. A magdaleni kultúra kb. 10 000-18 500 évvel jelen korunk előtt létezett és a rajzokat a korszak elején készítették.

2001-ben nyílt meg turisták számára a barlang „hasonmás” változata, az Altamira Múzeum. A hasonmásbarlang (La Neocueva) elkészítésére az eredeti képek megőrzése végett volt szükség, mivel korábban ezek állapota a látogatások miatt leromlott. A nyilvánosság számára 1917-ben megnyitott, 1924-ben nemzeti múzeumi státuszt elnyert barlangot a turizmus fejlődésével ugyanis olyan sok látogató kereste fel – 1973-ban például 174 ezer –, hogy az a mikroklíma jelentős megváltozását okozta.
A hasonmás-barlang megnyitása után 2002-ben az eredetit – azóta is tartó – bizonytalan időre újra bezárták.

A barlang meglátogatása előtt vagy után mindenképpen érdemes megtekinteni a csatlakozó múzeumot is.

Baszkföldi, kantábriai egyhetes utazásom itt, a barlangnál ért véget. Irány a családias méretű santanderi repülőtér, ahonnan madridi átszálással lehet eljutni Malagába. Észak-Spanyolországi túráinknak ezzel persze nincs vége: még hátravan Galícia, Navarra és Aragónia. Nem beszélve Észak-Kasztíliáról (Segovia, Burgos, León).


Telki, 2023. január 21.
Réthy Imre