Córdoba


Córdoba

Amikor 2017-ben Zsolt javaslatára elkezdtem ezt a blogot, szándékosan a kevésbé ismert helyekre koncentráltam. Például az első ismertetőt Melilla-ról írtam, mert nagyon tetszett a Dél Királynője spanyol sorozat. Olyan helyekről is született beszámoló, amikről korábban még én sem hallottam, de olvastam róluk a „SUR en Alemán”-ban. Így jutottam el például Competa-ba, Casabermeja-ba, Torrox-ba és még sorolhatnám. Aztán elhatároztam, hogy módszeresen feltérképezem a Costa del Sol-t Esteponá-tól Malaga-ig. Ezt a sorozatot tavaly fejeztem be.

A Kovi kitöréséig erősen élt bennem az elhatározás, hogy a világhírű helyeket – Alhambra, córdoba-i nagymecset, sevilla-i katedrális – meghagyom a nagy, hagyományos útikönyveknek. Most viszont, hogy a HáKa miatt az „időm, mint a pelyva”, eldöntöttem, hogy írok ezekről is; még mindig hasznosabb, mint az állandó TV-nézés vagy a mobiltelefon nyomogatása.

Csak emlékeztetőül: Córdoba megyében már több településről írtam „kimerítően”:

  • Villanueva de Córdoba: hagyományokban gazdag falu, rengeteg makkon tartott ibériai sertéssel.
  • Madinat al-Zahra: pompás mór romváros Córdoba
  • Priego de Córdoba: a barokk fővárosa.
  • Montilla: Andalúzia második leghíresebb borvidéke.
  • Rute: turistacsalogató múzeumfalu.
  • Almodovar del Rio: hatalmas vár a „Trónok harcával” fűszerezve.

Puente Romano

Amennyiben szerencsénk van, kapunk szabad parkolóhelyet a Paseo de la Ribera alatt található parkolóházban. Innen kb. 450 méter séta a rakparton DK-i irányban és máris a római kori hídnál találjuk magunkat.

Cordoba híd

A Guadalquivir folyó hídja az i.sz. I. évszázadban épült. A 331 méter hosszú, 16 boltívből álló híd valószínűleg fontos eleme volt a Via Agusta-nak, ami Rómát kötötte össze Cadiz-zal és aminek csak a hispán szakasza kb. 1.500 km hosszú volt. A XX. századig ez volt Córdoba egyetlen hídja. A híd több rekonstrukción „esett át” és mára csak a (toronyhoz közeli) 14-15. boltívek eredetiek. 2004-ben zárták le a gépjármű forgalom elől.

Torre de la Calahorra

A híd végében áll ez a mórok által épített torony, amely a város és a híd védelmét szolgálta. Jelenleg a Museo Vivo de al-Ándalus működik benne, amely a IX-XIII. század közötti időszakot és a muzulmánok, zsidók, keresztények vibráló és virágzó együttélését mutatja be.

Puerta del Puente

A jelenlegi kapu 1572-ben épült, azon a helyen, ahol korábban a római és mór városkapuk álltak. Jelenlegi formáját 1912-ben nyerte el és ma már csak hagyományőrző funkciót lát el.

Molino de la Albolafia

Ez egy vízimalom romja, nagyon közel a Puente Romano-hoz.

Az első malmot ezen a helyen még a rómaiak építették.

Az épület jelenlegi formáját a IX. században nyerte el. A XIV-XV. században a folyóból kiemelt víz őt malomkövet hajtott. Érdekesség, hogy 1492-ben Izabella királynő, aki a szomszédos Alcazar-ban szállt meg, ideiglenesen leszereltette a vízikereket, mert az túl hangos volt. A malom 1855-ig üzemelt. A vízikerék és a malom fontosságát bizonyítja, hogy a kerék 1983. óta szerepel Córdoba címerében is.

Alcázar de los Reyes Cristianos

A Keresztény Királyok Vára kívülről egy komor épület, a magas falakon belül viszont hangulatos kerteket találunk. Érdemes ezt a palotát még délelőtt, a nagymecset előtt meglátogatni, mert ez bezár a siesta idejére, míg a mecset egész nap nyitva van.

A vár helyén az első építményt a rómaiak építették és abban működött a folyami vámparancsnokság. Még maga Julius Caesar is járt ezen a helyen i.sz. 65-ben és még arra is volt energiája, hogy banánfákat ültessen.

A mórok uralkodói palotát építettek itt, amiből kevés emlék maradt fent. A kerteket II. Abd ar-Rahmán uralkodása alatt alakították ki és az öntözéshez szükséges vizet a Guadalquivir-ből vezették ide.


Forrás: Wikipedia

Az Alcázar jelentősége azonban lecsökkent, amikor a Córdobai Kalifátus kikiáltása (929.) után az udvart 945-ben Córdoba-ból áthelyezték a közeli Madinat al-Zahra-ba.

Córdoba meglehetősen korán, már 1236-ban keresztény kézre kerül és szinte azonnal megkezdődik a mór palota átépítése. Ekkor épülnek a ma látható masszív falak és tornyok (fentebb a Torre de los Leones).

Ugorjunk pár évszázadot: a XV. században nyolc évig éltek itt Izabella és Ferdinánd, a világhírű keresztény királyok. Innen szervezték Granada ostromát. Izabella eme falak között hozta világra Aragóniai Máriát, a későbbi portugál királynőt. Izabella alatt a kertek kiszáradtak, mert a királynőt zavarta (ahogy már említettem) a vízkiemelő kerék működésének zaja. 1486-ban Kolumbusz Kristóf is megfordult a királyi palotában és pénzt kért a királyi pártól tervezett felfedező útjához.

A királyok mentek, az inkvizítorok jöttek és jól berendezkedtek több, mint 300 évre. A legkegyetlenebb inkvizítor Diego Rodríguez de Lucero volt, aki 1504-ben 107 „eretneket” küldött a máglyára. Hosszú küzdelem árán a palota 1951-ben került önkormányzati kézbe, az akkori polgármester, Antonio Cruz Conde kitartásának köszönhetően. Az elkerülhetetlen rekonstrukciót követően az épület 1960-ban nyílt meg a nagyközönség előtt.

Ezt a gyönyörű, a III. században carrarai márványból faragott római szarkofágot 1959-ben találták Córdoba-ban. A középső motívum Hadész kapuját ábrázolja.

A fenti fénykép a Paseo de los Reyes-t ábrázolja, amit hatalmas ciprusfák öveznek. A sétányon találkozhatunk az összes kasztíliai királlyal, akik jártak errefelé. A sétány végén álló szobor (a fényképen balra középen) a keresztény királyokat és Kolumbuszt ábrázolja.

Mezquita – Catedral

Végre elérkezett az idő a nagymecset meglátogatására. Alapesetben érdemes a jegyet előre megvásárolni, így elkerülhető a sorbaállás. A fenti fényképen jól látszik a 23.400 négyzetméteres épület gigantikus mérete.

Történelem

A sematikus alaprajz jól mutatja, hogy a mecset öt ütemben épült.

  • Adb ar-Rahmán ibn Muávija (786-788.) – sárga
  • Abd ar-Rahmán (833.) – zöld
  • Abd ar-Rahmán (952.) – udvar bővítése
  • al-Hakam al-Musztanszir (961) – kék
  • Muhammad ibn Abi Ámir („Almanzor”) (976.) – magenta

(A képen a 4. fázisban épült Puerta de San Ildefonso.)

Ahhoz, hogy megértsük a mecset építésének időszakát, a térben Damaszkuszig, az időben a VII. századig kell visszamennünk.

Az Omajjádok alakították meg Damaszkuszban az első (szunnita) kalifadinasztiát. A 661-750 között regnáló Omajjádok alatt érte el a legnagyobb kiterjedését az Arab Birodalom.

744-ben polgárháború robbant ki a családon belül, mely a kalifák gyors váltását eredményezte, valamint felborította az addig gondosan felügyelt pénzügyeket, és lehetővé tette a mind nyíltabb dinasztiaellenes agitációt, illetve a távoli tartományok önállósodását. A 747-ben kezdődött Abbászida forradalom 749-750-ben elsöpörte az Omajjádok közel-keleti kalifátusát.

Asz-Szaffáh, az új kalifa nem bízta a véletlenre hatalmának biztosítását: ahány Omajjádot csak elért, egy békülési találkozó keretében lemészároltatott, ám Hisám kalifa (724–743) egyik unokája, Abd ar-Rahmnán Ibn Muávija el tudott menekülni Észak-Afrikába, ahol csapatokat gyűjtött, majd 755. nyarán átkelt Al-Ándalus-ba és 765. május 14-én bevonult Córdobá-ba. Az emír címet felvevő Abd ar-Rahmán 788. évi haláláig meg tudta tartani hódítását.

Több generációval később, 912-ben került az Omajádok által uralt Córdobai Emírség élére az akkor 21 éves III. Abd ar-Rahmán, ugyanis nem sokkal születése után az akkori emír, Abdalláh megölette a saját fiát, Muhammád koronaherceget. Ahogy a legtöbb andalúziai Omajjád, III. Abd ar-Rahmán is világos hajú és kékszemű volt. Ereiben legalább annyi európai vér csörgedezett, mint arab, tekintettel arra, hogy édesanyja egy frank vagy baszk származású hadifogoly, nagyanyja egy baszk hercegnő volt. A korabeli leírások szerint III. Abd ar-Rahmán intelligens, erős, de vallási tekintetben toleráns emír volt. Nem törekedett a Córdobai Emírség (később Kalifátus) területének további növelésére, ugyanakkor szuverenitását sikerült elismertetnie Asturias-León-nal, Kasztiliával.

Abd ar-Rahmán 929-ben felvette a kalifai címet – és hozzá a „Diadalmas” („an-Nászir”) jelzőt –, miáltal ő vált a titulus harmadik követelőjévé.

Ezt a lépést nem tekintette hadüzenetnek a másik két kalifa ellen, csupán Al-Ándalus politikai és katonai jelentőségét szerette volna kifejezni. Fia, II. al-Hakam al-Musztanszir 46 évesen (961-ben) került a trónra és összesen 15 évig (976-ig) volt kalifa. Kortársai szerint művelt, békeszerető, a művészeteket kedvelő vezető volt. Uralkodási időszaka jelentette a kalifátus fénykorát. Apja korszakához hasonlóan folytatódtak a zsákmányszerző portyák északon, de a keresztény fejedelemségek nem jelentettek fenyegetést a hatalmas erejű és nagy tekintélyű kalifátus számára. II. al-Hakam kalifa pompás udvaráról és bőkezű kultúra-pártolásáról is ismert, aki számos iskolát alapított és hatalmas könyvtárat gyűjtött, egyúttal tovább folytatta Madinat al-Zahra és a córdoba-i mecset bővítését és szépítését.

al-Hakam al-Musztanszir halálakor – kisebb perpatvart és családi veszekedést követően – egyetlen, baszk anyától született kiskorú, tehetségtelennek mondott fia, Hisám al-Muajjad került trónra, aki mellett az udvari intrikák győzteseként (és valószínűleg Hisám anyjának szeretőjeként) a kamarás („hádzsib”), Muhammad ibn Abi Ámir szerzett teljhatalmat, felvéve az uralkodói „al-Manszúr” melléknevet. (Ez a kortárs keresztény forrásokban „Almanzor” változatban maradt)

Az Algeciras környékén gazdálkodó földbirtokos család sarja, jogi végzettségű, tehetséges és ambiciózus Muhammad Ibn Abi Ámir mindenekelőtt hadvezérként írta be a nevét a történelembe: a feljegyzések szerint több mint ötven, esetenként szokatlanul mélyre hatoló hadjáratot vezetett az északi, keresztény királyságok ellen, amelyeket rendre legyőzött és nagy zsákmányt szerzett – igaz, hódításra ezúttal sem került sor.

A fentieken túl azonban a konzervatív egyházi körök szövetségeseként, Muhammad Ibn Abi Ámir egy súlyos bűnt is elkövetett: elégettette al-Hakam al-Musztanszir híres könyvtárának jelentős részét, főleg a tudományos műveket.

A rekonkviszta után két évvel, 1238-ban a korábbi mecsetet keresztény templomnak szentelték fel. A helyzet – kisebb átalakításokat leszámítva – közel 300 évig nem sokat változott, de 1520. körül Alonso Manrique püspök kitalálta, hogy jó ötlet lenne az épület közepébe beépíteni egy hatalmas reneszánsz katedrálist. A végső döntést I. Károly spanyol király (V. Károly néven német-római császár) hozta meg, aki később ezt alaposan megbánta. A királyi döntést azonban azonnali tett követte és ennek az eredménye a mai szemmel szokatlannak tartott építészeti megoldás.

Patio de los Naranjos

A Narancsok Udvara eredetileg a muzulmán vallásban kötelezően előírt ima előtti rituális megtisztulás színtere volt. Jelenlegi formáját 1600. körül nyerte le, akkor ültették az udvarba az első narancsfákat. Az udvar jobboldalán nyílik a bejárat a volt mecsetbe. Az alaprajzon sárgával jelölt szektorba lépünk be, amely a mecset legrégebbi, a VIII. században épült része.

A volt muzulmán mecset

Elsőre ne vegyünk tudomást a középen található bazilikáról, oda még visszatérünk később. Ehelyett sétáljunk végig a nyugati homlokzat mellett. Keressük meg az 1-2. és a 2-3. szektorok közötti átmeneteket (határokat), figyeljük meg a három eltérő stílusú boltíveket. Élvezzük a fantasztikus térhatást és a méreteket. Ilyenkor én mindig el szoktam azon gondolkozni, hogy mik épültek és milyen kulturális, tudományos élet „virágzott” a VIII-X. században Európa más pontjain, beleértve szeretett Kárpát-medencénket?

Hamar feltűnik, hogy a mecset legdíszesebb részei II. al-Hakam al-Musztanszir bővítményében (az alaprajzon kék színnel jelölve) találhatóak. Ez nem véletlen, mert az ő uralkodása volt a Córdobai Kalifátus csúcspontja. (A fényképen egy tipikus példa a különleges boltívekre.)

Mihrab

Minden mecset legfontosabb pontja. Ez mutatja, hogy elvben merre van Mekka (Córdoba-ban nem pontosan) és ez az imádság iránya is.

A mi esetünkben leginkább a mihrab előtere (arabul „maqsura”) különleges és ha bizánci „déja vu” érzésünk támad, akkor nem tévedünk, mert ezt a csodálatos mozaikot a II. Niképh orosz császár által küldött mesteremberek készítették.

Tesoro

A kincstár az épület DK-i sarkában található. Igen gazdag gyűjtemény az egyházi művészet tárgyaiból, amiknek a felsorolása itten erős túlzás lenne. Legyen elég „mintaként” Szent Ursula ezüst ereklyetartója.

Catedral

A kincstártól visszafelé vezet az utunk. A mecset ezen keleti oldala épült a legkésőbb, Almanzor (Muhammad ibn Abi Ámir) „de facto” uralkodása alatt. Eljött az ideje, hogy közelről is szemrevételezzük a volt mecset közepén álló katedrálist.

A képeken jól látszik, hogy maga az építmény az 1520-as évekre jellemző reneszánsz stílusú, csak a kórus és egyes oltárok mutatnak barokk jegyeket. Könnyű lenne „megbarátkozni” a templommal, ha nem ott állna, ahol áll.

Regadera

Mostanra valószínűleg kezdünk telítődni az élményekkel és meg is éhezünk. Jó szívvel ajánlom ezt az éttermet, ami alig 100 méterre található a mecsettől (Ronda de Isasa, 10). Mi 2014-ben és 2020-ban is ettünk itt és mindkét alkalommal finom, „kézműves” és egyedi ebédben volt részünk. Mindenképpen szükséges előre asztalt foglalni.

A „Regadera” név öntözőkannát jelent. Az étterem 2018-ban költözött jelenlegi helyére.

Érdekes, hogy még a fűszernövényeket is helyben termelik:

Ebéd után nem biztos, hogy jól esik a séta, de bizonyára hasznos. Lentebb a javasolt útvonal (a Regadera jobbra lent látható):

Calleja de Las Flores

Első délutáni úticélunk Córdoba leghíresebb és valószínűleg legkeskenyebb utcácskája. A muskátlik a cserepekben azért nem pirosok, mert a kép január elején készült.

La Judería

’Hispániában igen régóta éltek zsidók. Már a rómaiak idején eljutottak ide. Az arab hódítók uralma alatt általában békében élhettek. 756-tól létezett a Córdobai önálló kalifátus, ami az akkori Európa egyik vezető hatalmává vált, s ebben nem kevés részük volt a zsidóknak is. Jól értették a paraszti munkát, ügyes kereskedők, tudós orvosok voltak közöttük, és több nyelvet beszélő férfiak, akik jelentős diplomáciai pozíciókat töltöttek be, művelték az irodalmat és a tudományt.

A humánus arab uralkodókat elsöpörte az „almohádok” fanatikus, egyben zsidógyűlölő hada, az iszlám kérlelhetetlen harcosai, akik előbb Észak-Afrikából űzték ki azokat a zsidókat, akik nem voltak hajlandók felvenni Mohamed hitét, majd átkelve a tengeren, meghódították – többek között – Córdobá-t (1148). Andalúziának nem volt olyan zsidó közössége, amit fel nem dúltak, le nem romboltak volna.

1492. március 31-én Izabella és Ferdinand aláírták a „zsidóknak Aragóniából és Castiliából való kiutasításának általános ediktumát”. Ebben, egyebek között a következők olvashatók: „…ezennel elrendeljük, hogy mind a Mi uralmunk alatt élő zsidók, nemre és korra való tekintet nélkül… tartoznak a Mi királyi birtokainkat és uradalmainkat fiaikkal és leányaikkal, valamint zsidó háznépükkel együtt elhagyni… Ha mégis rajtakapatnának e rendelkezésünk megszegésén, akkor bírósági eljárás nélkül halállal és vagyonuk elkobzásával bűntetteinek. Ennek okából ajánljuk, hogy vagyonának a királyi kincstár javára történő elkobzása büntetésének terhe alatt senki ne merészeljen nyíltan, vagy titokban zsidó férfinek, vagy nőnek menedéket nyújtani…”

A királyi parancsot kihirdették az egész országban. A mintegy 300 ezer zsidó még utoljára felkereste a temetőit, hogy aztán végeláthatatlan menetben, a szélrózsa minden irányában elinduljanak, elhagyják szeretett hazájukat.

1492. augusztus 2-án Spanyolország „megszabadult” zsidóitól. A spanyol gazdaság csakhamar megérezte a következményeket: egykor nyüzsgő, élettel teli helységei kihaltak. Különösen érezhetővé vált az orvosok hiánya. Az a virágzás, amely azelőtt jellemezte az Ibériai-félszigetet, sosem tért vissza Spanyolországba.’

Így tehát amit ma Córdoba-ban zsidónegyed címén látunk – a zsinagóga és pár múzeum kivételével – az leginkább a letűnt korszak XX. századi mesterséges újraélesztése, gyakorlatilag létező helyi zsidóság nélkül. Errefelé divat minden második butik, udvar, étterem nevében utalni a zsidónegyedre. Ez nem kritika, inkább csak „állapot”.

Plaza de Judá Levi

itt kezdődik a Juderia. Keskeny utcák – vannak turistákkal telik és teljesen kihaltak –, régi házak, régi emlékek, gyönyörű belső udvarok.

Júda Halévi héber neve Yehudah Ben Samuel Halevi volt és nagyjából 1070-1141. között élt. Egyszerre volt költő, rabbi, filozófus, orvos, ami abban a korban nagyon „divatos volt”. Córdoba-ban viszonylag kevés időt töltött. Egyik könyve magyarul is megjelent 2004-ben.

Maimonidész szobra

Ez Córdoba leghíresebb szobra, pedig az a személy, akit ábrázol csak fiatalkorában kötődött a városhoz.

Maimonidész 1135-1137 körül született Córdobá-ban, ami az ő korában az arab kultúra egyik központja volt. Tanulmányait kezdetben apja útmutatása mellett végezte, aki rabbinikus bíró volt. Ugyanekkor ismerkedett meg az antik görög és arab filozófiával is, arab tudósok közvetítésével.

Mikor 1148-ban, Spanyolországban a fanatikus muszlim Almohád-mozgalom hatására a zsidó lakosságot kényszerítették vallásuk elhagyására, Maimonidész családja inkább a száműzetést választotta és Észak-Afrikába menekült.

A család vándorlása közben Maimonidész nem hagyta abba a tanulmányait: orvoslást tanult és Arisztotelészt és egyéb filozófiai műveket tanulmányozott. 1185-től Szaladin, Egyiptom és Szíria szultánjának a személyes orvosa. Mindez idő közben számos művet és tanulmányt írt. A tévelygők útmutatója című judeo-arabul írt filozófiai értekezést, továbbá számos levelét, amelyeket különböző zsidó közösségeknek címzett.

Zoco Municipal de la Artesanía

Gyakorlatilag a szoborral szemben nyílik a bejárat ebbe az udvarba, ahol két szinten különféle népművészeti múzeumokat, boltokat találhatunk.

A következő oldalon a baloldali képen egy keleti fűszerbolt választéka, a másikon pedig egy fafigurákat gyártó manufaktúra.

Zsinagóga

Spanyolországban összesen három középkori zsinagóga maradt fent. Kettő Toledó-ban és ez Córdoba-ban a Calle Judios 20. alatt. A zsinagóga 1315-ben épült (5075-ben a zsidó naptár szerint)18. 1492. után kórház, kápolna és óvoda is működött benne, egészen a XIX. század végéig, amikor „újrafelfedezték”. Többször renoválták, legutoljára 2018-ban. A zsinagóga egy udvarból, egy előtérből, egy imateremből és a nők galériájából áll. A lenti képen az imaterem, aminek a mérete 695 x 637 cm. A jobboldali falban lévő fülke a Tóra őrzésére szolgált.

A következő oldalon a nők számára fenntartott galéria látható.

Casa de Sefarad

Csupán pár lépésre a zsinagógától, a következő sarkon található a Szefárd Múzeum. A nagymecset mellett ez az a hely, ami a legtöbb érdemi információval szolgál a középkori Córdoba-ról. Feltétlenül ajánlott a megtekintése. A 2004-ben megnyílt múzeum a szefárd zsidók életét és hagyományait öt tematikus teremben mutatja be:

  1. A hétköznapi élet.
  2. A nő szerepe a mór uralom idején.
  3. A zsidó ünnepek.
  4. A Córdoba-i zsidóság történelme.
  5. A szefárd

Al-Iksir Museo de la Alquimia

Még mindig a Calle Judios-ban található az Alkímia Múzeuma. Szép épület, hangulatos „patio” és egy érdekes kiállítás vár minket, ahol betekinthetünk a középkori alkímia és spagíria rejtelmeibe. Nekem a legjobban egy középkori földgömb tetszett a maga torz formájú Itáliájával.

A córdoba-i patiók

Córdoba nem csak a nagymecsetről és a Juderia-ról híres, hanem a városra jellemző díszes és virágokkal teli belső udvarokról is. Az udvarok „főszezonja” májusban van, de máskor is érdemes bepillantani a vasrácsos kapuk mögé.

Museo Archeológico

Amennyiben van még energiánk, ne hagyjuk ki az archeológiai múzeum megtekintését. Igen gazdag római gyűjteményt fogunk találni. Különlegesség, hogy az épületet a római Colonia Patricia Corduba színházának romjai fölé építették.

Balra Afrodité (II. század), jobbra Jupiter és Juno (I. század második fele) szobra.

Ritkán esik szó a vizigótokról (nyugati gótok). Ők egy, a kereszténységet felvett nép voltak, akik a rómaiak után és a mórok előtt uralták az ibériai félsziget jelentős részét. Sok templomuk nyoma fellelhető a mai templomok alapjaiban. A képen egy márványból készült vizigót oszlopfő a IV. század végéről.

Telki, 2020. április 4., a Háka 22. napja.

Réthy Imre