Andalúzia fehér falvai és pár korty manzanilla (Kiegészítés)


Andalúziai kirándulásaim során pont két éve ismerkedtem meg Setenil de las Bodegas-szal, Zahara de La Sierra-val és Grazalema-val. Most Pál barátommal újra felkerestem ezeket a helyeket, de elmentünk Arcos de la Frontera-ba, El Puerto de Santa María-ba és Sanlúcar de Barrameda-ba is. Így sikerült alaposabban is bepillantanunk a fehér falvak világába és a Sherry háromszögbe is. Jelen blogot ajánlott kiegészítésként olvasni az alábbi írásokkal, mert kerülni fogom az ismétléseket:

Setenil de las Bodegas

Célunk az volt, hogy ne csak a folyóparti, barlangokba épített „party-helyeket”, hanem a fenti képen látható, a hegyre épült középkori városrészt is meglátogassuk. Ehhez sikerült felfedeznünk egy tágas, földalatti parkolót, aminek neve: Parking los Caños. Innen lifttel és egy lépcsősoron lehet feljutni az utca szintre.

Jó félóra alatt tudjuk bejárni a hegyen található középkori várat és benézhetünk a Nuestra Señora de la Encarnación templomba is. Ez utóbbi a távolból egyhatalmas erődnek tűnik, belseje viszont egész kellemes benyomást tesz. Ugyanakkor a templom fehérre meszelt homlokzata – jelenlegi állapotában – meglehetősen kiábrándítóan hat. Útközben érdemes megállnunk egy percre Setenil vissza- vagy elfoglalásának emléktáblájánál. Az 1484. szeptember 1-i nevezetes eseményen a Katolikus Királyok személyesen is tiszteletüket tették. Ez a győzelem fontos lépés volt a naszrid Granadai Királyság végső leigázásának (1492) göröngyös útján.

A vár negyedből kicsit komplikáltan tudunk lesétálni a ravaszul kanyargó Trejo folyó belvárosi, februárban is turistáktól hemzsegő szakaszához. A dimbes-dombos faluban a kétdimenziós GPS alapú térkép is csak korlátozott segítséget nyújt. Kétely esetén érdemes segítséget kérni a helybélinek tűnő járókelőktől. Amennyiben sikeresen elkeveredünk a leglátványosabb, barlangba épített házakhoz, nincs más feladatunk, mint a napos oldalon elsétálni az egyik irányba, az árnyékoson meg vissza (vagy fordítva).

Zahara de la Sierra

Cortijo Salinas Pont az ebédidő végére „estünk be” ebbe a négycsillagos szállodába, ahol már két éve is jót ebédeltem. (A hivatalos cím: Ctra. de Ronda-Zahara, A-2300, Km. 19,5 Ronda. A létesítmény valójában Montecorto településhez van a legközelebb.) Az ételekben és a kiszolgálásban most sem csalódtunk, sőt a búcsúzáskor még a kápolnát is kinyitották a kedvünkért. Nem hagyhattuk ki az udvarházhoz tartozó bika arénát sem, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a víztározó tóra és a környező hegyekre.

Molino el Vinculo

Részben takarékossági okokból, részben az új iránti kíváncsiság miatt ez alkalommal nem a Cortijo Salinas-ban foglaltam szállást, hanem a Zahara-hoz közelebbi Molino el Vinculo szálláshelyen. Így hirdeti az évszázados olíva feldolgozó üzemben található egyik „villát” a Booking.com: „Ebben a kétszintes házban [a földszinten] nappali-étkező, 1 hálószoba saját fürdőszobával, valamint gáztűzhellyel, mikrohullámú sütővel és kenyérpirítóval felszerelt konyha található. Az emeleten 2 hálószoba található, az egyik saját fürdőszobával. Kint van egy bútorozott veranda, kilátással a víztározóra és a hegyekre.”

A fentiek elvben helytállóak, azonban:

  • Érkezésünkkor egy lélek nem volt 500 méteres körzetben.
  • Egy lelakatolt kapu mellett nagy nehezen találtunk egy telefonszámot
  • A telefonban egy úr közölte, hova van eldugva a „villa” kulcsa
  • A „villa” valójában a régi portaépület. Belépve 10 Celsius fok hőmérséklettel találkoztunk és a háromból csak egy hálószoba volt nyitva.
  • Amikor emiatt újra telefonáltam, az úr csodálkozott, hogy Pali barátommal miért szeretnénk külön hálószobában aludni?
  • Pár órával később érkezett egy úr, kegyesen kinyitott még egy hálószobát (ahol nem volt megágyazva).
  • Amikor megkérdeztem, hogy nem lehetne-e befűteni, bíztatóan mutatott a kandalló melletti farönkökre és gyufára, majd villámgyorsan távozott.

(A képen jobbra a híres vár, balra a rusztikus portásépület, amit három hálószobás villaként hirdetnek.) Nem folytatom, de nagy kaland volt. Húsz év alatt nem éreztem magamat még Spanyolországban így átverve egy szállodafoglalással. Pállal egymásra néztünk, felnevettünk és hálát adtunk a szerencsénknek, hogy a feleségeink nincsenek velünk, mert abból megyei szintű botrány lett volna.

Zahara Apartman

A falu és a vár

A délutánt és a másnap reggeli órákat természetesen magában Zahara de la Sierraban töltöttük, ahol az első meglepetés akkor ért minket, amikor péntek délután egyméretes acéloszlop állta utunkat és nem tudtunk autóval bemenni a belvárosba. Rövid bolyongás után aztán nagy nehezen találtunk egy parkolóhelyet kicsit távolabb a centrumtól. (Szombat reggel az acéloszlop le volt süllyesztve és meg tudtunk állni a vár alatti parkolóban.) Egyebekben Zahara semmit sem változott, továbbra is ez a falu az egyik leglátványosabb hely a környéken.

Zahara, Falu, Andalúziai Falu
Zahara

A reggeli túra során üdén-frissen a falu feletti hegyoldalt is bejártuk. (Pál egészen a várig felkapaszkodott.) Rájöttünk, hogy az eredeti, középkori település maradványait, közvetlenül a vár alatt találhatóak.

Minél feljebb mentünk, annál fantasztikusabb volt a kilátás:

Rodrigo (I.) Ponce de León (1443-92.)

Feltűnő, hogy ezen a vérzivataros vidéken, amely a legtöbbet és legtovább szenvedett a mór háborúk idején, szinte minden falunak van egy márkija, hercege, de minimum egy grófja. Nincs ez másképpen Zahara esetében sem. A Zahara márkija főnemesi címet Katolikus Izabella adományozta 1492-ben Rodrigo Ponce de León-nak, aki akkor már Arcos [de la Frontera] III. grófja és Cadiz I. hercege volt, Unokájával (akit szintén Rodrigo-nak hívtak) Arcos de la Frontera-ban találkozunk hamarosan. (A rajzok forrása: Wikipedia) Az biztos, hogy Zahara I. márkija fontos hadvezér volt, bár nem mindig állt a „jó oldalon”. A gyengekezű IV. Henrik kasztíliai király halálakor nem Henrik féltestvére, Izabella, hanem Juana „la Beltraneja” trónigényét támogatta. Az utóbbi hölgy formálisan ugyan Henrik lánya volt, de sok nemes megkérdőjelezte a király valódi apaságát és azt vélelmezték, hogy a királynő szeretője, Beltrán de la Cueva a vérszerinti apa. A vita évekig tartó polgárháborúba torkollott, amiből végül Izabella került ki győztesen. Ekkor Rodrigo Ponce de León is letette a hűségesküt és onnan kezdve hosszú éveken keresztül szolgálta a Keresztény Királyokat. Aktívan részt vett a mórok elleni utolsó hadjáratokban. Voltak győztes csatái (Alhamade Granada, 1482., Lucena, 1483., Malaga, 1487.) és vesztesek is (Ajarquía). Lucena-nál sikerült foglyul ejteniük Boabdilt, az utolsó granadai emírt, aminek később komoly jelentősége lett Granada végleges meghódítása során. Többek között Rodrigo (I.) Ponce de León javasolta Boabdil szabadon engedését, azzal a feltétellel, hogy Boabdil aktívan folytatja a polgárháborút apja, Muley Hacén és az utóbbi testvére, „El Zagal” ellen.

Ocuri

Zahara-t elhagyva Grazalema, Villaluenga majd Ubrique felé vettük az irányt és egy kilométerre ez utóbbi város előtt belebotlottunk egy másik római településbe. A neve Ocuri és a romok a képen látható méretes domb tetején találhatóak.

Ocuri egy stratégiailag fontos helyen álló, falakkal megerősített jelentős település lehetett. A romok sokáig feledésbe mentek, azokat csak a XVIII. század végén kezdte el módszeresen feltárni és vizsgálni egy Ubrique-i polgár, Juan Vegazo. Mára egyértelmű, hogy Ocuri az i.e. II. században élte fénykorát. A város falain kívül, ahogy azt a római egészségügyi törvények előírják, található a nekropolisz és annak legfontosabb műemléke, a mauzóleum, amely Andalúziában páratlan. Belül egy sor fülkét helyeztek el, ahol az elhunytak hamvait tartalmazó urnákat, valamint a hozzátartozók felajánlásait, esetleg szobrokat helyeztek el. A települést körülvevő falakon belül különböző épületek maradványai láthatók, mint például több ciszterna nagy tartály kapacitással, a fórum, néhány “kocsma”, lakóházak és középületek. A város felső részén több “termálfürdőt” is feltártak. (Fontos: a romváros csak vezetéssel látogatható.) A túrák hétfőtől szombatig 10, 12 és 16 órakor, vasárnap csupán 10 és 12 órakor indulnak a pénztártól. Az előzetes jelentkezés elengedhetetlen a [email protected] címen. Utólag bevallom: amikor megláttam a Nordic Walking botokat a látogatók kezében, csak közepesen voltam elkeseredve, hogy azon a napon már nincsen hely a túrához.

Arcos de la Frontera

Bevezetés

Ez a „határmenti” fehér falu egy méretes homokkő hegy lankáin és csúcsán terül el és ezért már messziről is látni lehet. Ránézésre könnyű megérteni stratégiai jelentőségét a mór időkben. A hozzám hasonló, kényelmet szerető nyugdíjasoknak célszerű a legmagasabban fekvő Plaza del Cabildo-n parkolni, ahova több „behajtani csak engedéllyel”, „célforgalom” meg hasonló táblákon keresztül vezet az út. A bátrak ne hagyják magukat eltántorítani és bármilyen kérdésre vágják rá, hogy a Parador-ba mennek. Persze ez a kaland csak kisméretű autóval javallott. Így is van egy szűk kapu, ahol még a tükröket is célszerű behajtani. Még egy jó tanács: a turistaszezonban (január 1– december 31.) lehetőleg hétköznap menjünk Arcos-ba. Parkolóhely valószínűleg akkor is kevés lesz, de mégis nagyobb az esély. Amikor mi a téli napsütésben vasárnap ebédidőben megérkeztünk, már általában két sorban álltak a téren az autók. Szerencsére azonnal felbukkant pár helyi csávó, akik „egy szerény, de nem sértő” díjazás fejében biztosítottak minket arról, hogy ők mindent (is) megoldanak. Távozáskor már állt egy másik autó előttünk, de az egyik srác már rohant is az autógazdájáért a közeli étterembe. A következő képen egy tipikus utcakép még 2013-ból. (Szándékosan fekete-fehérkivitelben.)

Plaza del Cabildo

Egyértelműen ez a tér a település központja: itt található

  • a Parador,
  • egy látványos kilátóterasz,
  • az Önkormányzat épülete, mögötte a hercegi vár és
  • a Basílica Menor de Santa María de la Asunción.

Parador

Mi ennek a luxusszállodának az elegáns éttermében ebédeltünk és nem bántuk meg. Sokadszorra tapasztaltuk meg, hogy Spanyolországban sokkal kisebb az árkülönbség az egyszerű és a jó minőségű, elegáns éttermek árai között, mint Magyarországon. A képen a 24 vendégszobával rendelkező, 1966-ban újonnan, de Arcos de la Frontera jellegzetes stílusában épült szálloda hátoldala látható, amely a szakadékra néz. A kép bal oldalán a Plaza del Cabildo és a Basilica Menor de Santa María de la Asunción. (A kép forrása: g2g.to/lBwI )

A szálloda „neorusztikus” étterme:

Érdemes megemlíteni, hogy talán a szálloda teraszáról van a legszebb kilátás a szakadékra és a környező tájra.

Az Önkormányzat épülete és a hercegi vár:

A fehér épület 1634. óta ad otthont a Polgármesteri Hivatalnak. Egész kellemes épületnek tűnik, de szerintem hiba volt pont a vár elé építeni, mert elveszi a kilátást. Maga a vár „természetesen” muzulmán eredetű, de jelenlegi formáját a XIV-XV. századokban nyerte el. Megközelíteni a fenti képen is látható boltíven keresztül lehet. A következő kép a szakadék felől készült. Jól látszik az önkormányzat oda nem illő épülete és jobbról még a Parador sarka is belóg a képbe.

Természetesen ez a város és különösen a vár is ezer szálon kapcsolódik a Ponce de León hercegi családhoz. Arcos utolsó (IV.) grófja és I. hercege Rodrigo (II.) Ponce de León volt (meghalt 1530-ban), az első Rodrigo unokája. Életéről keveset tudunk, csak annyit, hogy mindenféle regionális nemesi cselszövésben vett részt és háromszor nősült. Visszatérve a várhoz: az biztos, hogy magántulajdonban van és évente csak négy-öt alkalommal látogatható. Azonban az nem derült ki, hogy kik a pontos tulajdonosok. Továbbá az idei látogatási napokat sem találtam meg.

A Basílica Menor de Santa María de la Asunción.

A Plaza del Cabildo fő ékessége kétségkívül a Szűz Mária Mennybemenetele bazilika, amit sajnos zárva találtunk.

Már a homlokzaton is több stílust figyelhetünk meg, a késő gótikától a barokkig. A robusztus torony a XVIII. században épült, de láthatólag nincs befejezve.

Iglesia de San Pablo

Több szerencsénk volt a hangulatos Szent Péter templommal, ami a XVI. században épült az Almohadok korából származó erődítmény romjain. A templom belseje egy nagy teremből áll, amit a kórus oszt három kisebb egységre. A főoltárt -amelyen felismerhető a XVI: század első felére jellemző flamand hatás is – Antón Sánchez, Hernando de Saturnio és Pedro Fernández de Guadalupe készítették 1547-ben. A díszes faragású kórus.

A főoltár részlete.

Az Utolsó vacsora.

Egyéb feladatunk nem lévén, javaslok még egy kiadós sétát az ódon fehér házak között, mielőtt megcélozzuk a Sherry háromszög egyik sarokpontját.

El Puerto de Santa María

A mostani kirándulás során csupán egy rövidestét és éjszakát töltöttünk ebben a kikötővárosban, amely – Jerez de la Fronterahozés Sanlucar de Barrameda-hoz hasonlóan– számos sherry üzemmel (bodega-val) büszkélkedhet. Nem is említeném ezt, ha nem találtunk volna egy nagyon szép és kellemes szállodát, ami kész felüdülés volt az előző napi Zahara-i „portásfülke” után. Ráadásul csak 30€-val került többe, mint a fűtetlen szoba az olíva feldolgozó üzemben. Crisol Monasterio de San Miguel. Egy régi kolostort alakítottak át és bővítettek ki ennek a négycsillagos szállodának a kialakítása során (Calle Virgen de Los Milagros, 27). A hotel így egy teljes háztömböt foglal el és becslésem szerint legalább 300 szobával rendelkezik. A szobák kényelmesek, a tágas közösségi terek szépen berendezettek. Mondhatni: „ez itt a reklám helye”. A fenti képen a szálloda bejárata és főhomlokzata.

Sanlucar de Barrameda

Mi mással, mint egy sherry üzem meglátogatásával kezdődhet egy vidám vasárnap? Nem volt könnyű a hétvégén is látogatható üzemet találni, de végül sikerült. Bodega Delgado Zuleta. Őszintén megmondom, még sohasem hallottam erről a bodega-ról, bár a La Goya nevű manzanilla-val találkoztam már több szupermarketben is. Mint kiderült, a Delgado Zuleta a Jerez régió legrégebbi pincészete. Eredete a XVIII. századra nyúlik vissza. A borászatot 1744-ben alapította Francisco Gil de Ledesma, aki egyrészt sikeres kereskedő, másrészt a befolyásos Calatravas Rend lovagja volt.

A társaság Gil de Ledesma örököseinek nevén működött egészen a XIX. századvégéig, amikor is Dolores Ñudi, az egyik közvetlen leszármazott feleségül ment Don José María Delgado y Zuleta tengerészhez, aki katonai karrierjét hátra hagyva érkezett San Lúcar de Barrameda kikötőjébe a szőlőtermesztési vállalkozás működtetésére. Ekkor vette fel a cég a ma is használatos nevet. Abban az időben a vállalat jelentős növekedésen ment keresztül és még a spanyol királyi udvarba is eljutottak a termékei.

Don Delgado Zuleta (a képen) 1918-ban nevezte el a cég legfinomabb manzanilla-ját „La Goya”-nak. Szerintem nagyon sokan inkább a híres festőre gondolnának elsőre, pedig dehogy!A „La Goya” egy korabeli kuplé énekes, Aurora Purificación Mañanós Jaufret (1891-1950) művészneve volt. Sikerére jellemző, hogy nem csak egy sherry-t, hanem kávét, likőrt és parfümöt is elneveztek róla.

Időközben az eredeti, belvárosi üzemet kinőtte a cég és ezért 1989-ben új, modern gyárat és raktárakat építettek Sanlúcar de Barrameda külvárosi ipari negyedében (mi is ezt látogattuk meg). Fontos megemlíteni, hogy az új raktár építése során felhasználták az összes, több évszázados tapasztalatot és hagyományt, ezért nem nagyon lehet észrevenni, hogy nem egy kétszáz éves épületben járunk. A borászat csúcsterméke a „Quo vadis?” névre keresztelt amontillado. (Ennek mibenléte a Sherry háromszög blogban ismerhető meg.)

„Quo vadis (lat. ‘hová mész’): A hagyomány szerint a vértanúság elől Rómából menekülő Péter apostol a Via Appián találkozott a föltámadott Jézussal, s megkérdezte: Quo vadis, Domine? Jézus azt felelte, hogy Rómába megy, hogy Péter helyett ismét keresztre feszítsék. Szavaira az apostol visszatért a városba, ahol keresztre feszítették. A találkozás helyén állított kápolna padozatában márványlap őrzi az Úr lábnyomának helyét. – Irod. feldolgozása Sienkiewitz ~ c. Nobel-díjas regénye.”(Forrás: http://lexikon.katolikus.hu/Q/Quo%20vadis.html )

Egy közepes tévedés

Korábban a Sherry háromszögről írt blogban azt írtam: „Sanlúcar de Barrameda jóval kisebb (mondhatni majdnem falusias) hely, mint Jerez de la Frontera. ”Nos, ez tévedés volt, igenis egy komoly, történelmi hagyományokban és épületekben gazdag város. Védekezésül csak azt tudom felhozni, hogy korábbi látogatásom során (2011) pocsék, esős idő volt. Tizenegy évvel később szerencsénk volt és a januári vasárnapi napsütésben egész más arcát mutatta a város. Mindkét kép a Plaza del Cabildo-n, a város főterén készült:

Plaza del Cabildo

A teret a XVI. században alakították ki, és akkor még a Guadalquivir folyó partján feküdt és úgy is hívták, hogy Parti tér. A századok során a folyó irányt váltott, a tér meg maradt ott, ahova építették.

Covid ide, Covid oda: a hangulat olyan, mintha itt lenne az örök élet és az ingyen sör.

Medina Sidonia hercegi palota

A sherry kóstolás után a kis csapat mérsékelt lelkesedéssel követett a Medina Sidonia-i hercegi palota felkeresésére. Azt tudtam, hogy a palota és a benne működő kávéház a járvány miatt zárva van, de legalább kívülről megnézhettük a kecses épületet. A palota első változatát még a XI. században építették a mórok és szinte folyamatos átépítéseken esett keresztül egészen a XIX. századig. Fontos megemlíteni, hogy a Medina Sidonia-i hercegi cím Spanyolországban a „top háromban” található. Az első hercegi címet II. Henrik kasztíliai király adományozta még 1380-ban törvénytelen fiának. Az ifjabb herceg 1404-ben utód nélkül halt meg, így a hercegi cím is szünetelt pár évtizeden át. A második alapításra 1445-ben került sor, amikor II. János kasztíliai király Juan Alonso Pérez de Guzmán-nak adományozta azt. Az egyik leghíresebb herceg, Alonso Pérez de Guzmán y Sotomayor (VII. a sorban a második alapítástól számolva) egy időben a spanyol Armada haditengerészet parancsnoka volt, aki több vereséget is szenvedett az angoloktól.

Egy másik nagyon híres hercegnő a XX-XXI. századokból (a XXI. a sorban) Luisa Isabel Álvarez de Toledo y Maura (Estoril, 1936 – Sanlúcar de Barrameda, 2008) volt, akit vörös hercegnőnek is hívtak a Franco rezsimmel szembeni ellenállása miatt. Ellentmondásos személyiség volt, de elévülhetetlen érdeme, hogy élete jelentős részét a Medina Sidonia ház archívumának rendezésére, katalogizálására és a Medina Sidonia hercegi alapítvány létrehozására fordította.

Castillo de Santiago (Szt. Jakab vár)

Egy közepes méretű dombra kell felsétálnunk, hogy megtekinthessük a várat, amely 1478-ban épült gótikus stílusban. A várat – részben mór alapokra – Don Enrique Pérez de Guzmán y Fonseca el Magnífico, a II. Medina Sidonia-i herceg építette. Állítólag Izabella királynő a vár ormáról pillantotta meg életében először a tengert. Mi sajnos nem tudtuk meglátogatni a várat, mert éppen filmforgatás volt benne. Legalább marad valami felfedezendő a következő látogatásra is.

Momentos

Így hívják az éttermet (tapas bárt), ahol ebédeltünk. Nem gondoltam volna, de egyáltalán nem volt felesleges asztalt foglalni vasárnap délre. A választék szokatlanul bőséges és a minőségre sem lehetett panaszunk. Háromnapos kirándulásunk a fehér falvakba és a Sherry Háromszög két városába itt fejeződött be.

Telki, 2022. február 18.
Réthy Imre